Pár évvel ezelőtt, egy hideg téli estén tejért indultam a szomszéd utcába. Egyszer csak, ahogy sétáltam, egy finom, erős női parfüm illata csapott meg. Körülnéztem, hogy honnan jöhet de az utca teljesen kihalt volt. Nagyon furcsának találtam ezt a tényt és ekkor csókolt meg a múzsa: ez remek krimi jelenet lehetne! Sokáig nem nagyon kezdtem semmit a gondolattal aztán jópár hónappal később megint megihletett a jelenet és gyorsan írni kezdtem egy noteszba. Ez lett belőle:
A nyomok egy kisvárosba vezettek. Éjjel kettőkor értem oda. A főút ki volt világítva, kisebb üzletek és páremeletes tömbházak szegélyezték. Néhány boltban sosem nyugvó neon fények égtek, másokban a kirakatok árasztották a fényt. Az éjszaka ködös volt és csillagtalan. A kocsit egy sötét mellékutcában parkoltam le. Úgy döntöttem körülszaglászok kicsit, feltérképezem a helyet és, ha már arra járok, iszom egy kávét is, elvégre, akár találok valamit, akár nem, egyhamar nem kerülök ágyba. Kiléptem a sikátorból egy lámpa fénykörébe. A főút hosszan nyúlt el jobbra, akár egy fényes leszállópálya. Engem azonban a gyengén megvilágított kisebb utcák érdekeltek, elvégre a sötét alakokat az ember sosem a város szívében találja. Összehúztam a ballonkabátomat és megigazítottam a kalapomat.Lassan indultam el a ködlepte utcákon. A város teljesen kihalt volt. Egyik-másik kanyar olyan sötét utcákba torkollt, hogy a kezem ösztönösen a Revolver markolatára csúszott. Tudtam, hogy a fiúk akiket keresek nem kispályások. Ha felismernek, vér fog folyni. Nem tudhattam, de abban a pillanatban félelmem még alaptalan volt. Egy ilyen poros kisvárosban huligánok sincsenek. Mégis, jobb félni, mint megijedni, gondoltam magamban. A hideg lassan kúszott felfelé a nadrágom szárán, ahogy félig vakon haladtam a gyengén megvilágított, ködös utcákon. Balra lakótömb, sötét ablakokkal, jobbra magas sövényfal a házak előtt. Kezdtem feladni a lélekmelegítő kávé gondolatát és egyre kívánatosabb lett a kocsim hátsó ülése. Úgy döntöttem visszafordulok, ennyi móka elég volt mára. Megfordultam, de épp csak egyet léptem, mikor egy hatalmas fekete macska rontott ki a ködből, átrohant előttem, én pedig majdnem megbotlottam a meglepetéstől. Mire felocsúdtam, már el is nyelte az éjszaka. Szitkozódni akartam, de végül csak elmosolyodtam. Micsoda ostobaság! Az ilyesmin nevetni szokás. Furcsa mire nem képes egy kis köd és sötétség. Ha a környezet megfelelő, bármi ijesztőnek tűnhet. Csak megsaccolni tudtam, milyen messzire csatangoltam el a Cadillac-től. Ahogy visszafelé ballagtam, egyszer csak, mintha egy illatfelhőbe sétáltam volna. Édes és izgató illat volt. Jaj ne! Az agyam vadul zakatolni kezdett. Ismerős illat és nem jelent semmi jót. Rögtön megpördültem, hogy lássam nincs-e mögöttem senki. Az utca néptelen volt. A ködöt fürkésztem, az illat forrását keresve. Mikor az adrenalinszintem kezdett újra a normális felé tendálni, szinte nevetni akartam. Köd és sötétség, csak ennyi kell és az ember máris mindenfélét odaképzel az árnyak közé. Összeszedtem magam és azon voltam, hogy folytatom utam a kocsim felé, de az illat ismét megcsapta az orromat. Szinte ugyanabban a pillanatban kattanást hallottam a hátam mögül és hideg, kemény tárgy nyomódott a tarkómhoz. Bajban voltam. Az illető a hátam mögött, nem szólt, csak megbökte a fejemet a súlyos tárggyal, jelezvén, hogy forduljak meg. Felemelt kézzel, lassan fordulni kezdtem, mígnem egy kétcsövű sörétes puska baljós, sötét csövébe nem bámultam, mindössze néhány centiméterről. A fegyver túlsó oldalán ördögi mosoly terült szét, egy angyali arcon.
- Eldöntötted végre merre mész? Nehéz téged becserkészni. - Gyönyörű nő állt előttem, magas, feltehetően hosszú combokkal, bársonyos bőrrel, melyet a hosszú fekete nyúlszőr kabát és a térdig érő drága és szexis bőrcsizma jótékonyan fedett be. Sajnos nem barátkozni jött.
- Cseles vagyok - mondtam tettetett határozottsággal. Utólag visszagondolva, rettentő ostobán hangzott.
- Szerintem inkább aranyos, határozatlan balfék vagy.
- Szóval aranyos vagyok? - kérdeztem, egyrészt mert meglepett, másrészt, mert időt akartam nyerni, amíg kitalálom, hogy tűnjek el a nyílt utcán.
- Mint egy elveszett kiskutya - mondta a nő és hosszú, csillogó, karmazsinvörös haját hátravetette a válla fölött.- De ne aggódj, majd én hazaviszlek! - Amellett, hogy rúzsos szájából hallani ezeket a szavakat erotikus és izgató jeleneteket idézett fel bennem, a képembe dugott fegyver nem sok jót ígért.
- Joe! - szólt a nő és mögöttem bokorzörgés hallatszott, vagyis inkább, mintha egy erdőt vágnának ki. Néány pillanat múlva pedig óriási ujjak ropogtatását hallottam.
- Joe, a gorilla, ha jól sejtem. - Mondtam félhangosan, mire mordulás hallatszott.
- Ezt igennek veszem. - Ekkorra újabb két verőlegény kászálódott ki a bokorból és két oldalról mellém álltak, persze kartávolságon kívül, nehogy elérjem őket. Azt hiszem velük találkoztam korábban. Az egyiknek még mindig fel volt dagadva a képe.
- Ez most kicsit fájni fog - mondta Joe mély, dübörgő hangján, melyből sugárzott az elégedettség. Gondolatban elbúcsúztam a kávétól és a puha ágytól. Vártam az ütést, ami jött is rögtön. Az ördögien szép mosoly pedig hirtelen átcsapott fájdalmas feketeségbe.
...
A következő amire emlékszem, hogy üres térben lebegek, mintha az űrben lennék. Lassan kalimpálok, de nem nagyon haladok, aztán mintha színek száguldanának felém. Némelyik olyan mintha valamiféle folyadék hulláma lenne, van néhány sárga csík, meg kékben és lilában játszó hópelyhek szálldogálnak. Aztán a színek lassan formálódni kezdenek, összetapadnak, csavarodnak és nyúlnak, míg fegyverekké, elegáns kalapokká és illatos szivarokká nem válnak. Röpködnek körülöttem, mintha más dolguk se lenne. Az egyik kalapot követem figyelemmel, ahogy cikázik, szaltót vet majd verébszárnyakat növeszt és végül lassú, elegáns mozdulattal egy csillogó estélyiruhába öltözött nő fejére ereszkedik. A ruha alig takar valamit, a nő csodálatos, kívánatos és az ujjával int, hogy menjek oda hozzá. Megpróbálom, de továbbra is csak lebegek és elkeseredetten hadonászok, szinte egy helyben úszva a mámorító hölgy felé. Ő közben elkapja az egyik röpködő szivart a levegőben, rágyújt és mélyen beszívja a füstöt majd az arcomba fújja. Megveszek egy szivarért. A szépséges látomás újra szívni kezdi a szivart, nagyot szippant de nem hagyja abba. Csak szívja, szívja míg el nem kezd püffedni, mint valami lufi. Egyre barnább és kövérebb lesz amíg egyszerre autóüléssé változik. "Ilyen hülye egy álmot!", gondolom magamban. Valahonnan ismerős ez az ülés! Már nem is álmodom. Egy kocsiban fekszem. Itt van a vörös hajú nő is, meg Joe a gorilla. Hmmm, ismerős ez az ülés. Várjunk csak, ez az én ülésem! Ez az én kocsim! A saját autóm hátsó ülésén vagyok megkötözve! Micsoda világ az, ahol az embert a saját kocsijával rabolják el a gengszterek! Valaki adjon már nekik pénzt saját bűnöző-járműre! Erre a nagy felháborodásra azt hiszem alszom egyet, úgyis a kocsim hátsó ülésén töltöttem volna az éjszakát. Sötétség.
...
