Garai Gábor:
Bizalom
- S ha százszor is becsapnak és ezerszer
- csalódom abban, kinek szívemet,
- mint álmából a rózsát, kitakartam,
- s ha épp az árul el, kit életemmel
- fedeztem én,
- s ha tulajdon fiam
- tagad meg,
- s ha nem harminc ezüstért,
- de egy rongy garasért adnak el engem
- barátaim,
- s ha megcsal a reménység,
- s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
- és elátkozom már, hogy megszülettem,
- s ha csak a bosszút hízlalja a hála
- híveimben,
- s ha rágalom kerít be,-
- akkor se mondom,hogy nem érdemes!
- Akkor se mondom, hogy nem érdemes
- hinni az emberben, akkor se mondom,
- hogy megélek magam is,
- néptelen magányban,
- mert irgalmatlan az élet.-
- De csöndes szóval eltűnődve mondom:
- bizalmam sarkig kitárt kapu,
- nem verhet rá lakatot a gyanú;
- ki-bejár rajta bárki szabadon.
- Egy besurrant csaló tiszteletére
- nem állítok őrséget tíz igaznak!
- Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
- megtisztálkodva ma betérhet újból;
- ki kétélű késsel jött ide ma,
- köszönthet holnap tiszta öleléssel!
- Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
- Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
- kegyelmet a hazugnak,
- nem tudok
- mentséget a könnyes képmutatásra,
- s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
- akár a nyers önzés orvtámadását.
- De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
- Mint a mammut és az ősgyík, a múltba
- porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
- dühünk lehűl,
- csak szerelmünk örök.
- S halandó gyarlóságai között
- csupán maga az ember halhatatlan.
- Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
- irgalmas vára bizalomból épül;
- s az önmagával vívott küzdelemben
- csak jósága szolgálhat menedékül.
